Esetmegbeszélések az egészségügyi alapellátásban
A módszertani megalapozás érdekében 2012. december és 2013. február között ún. „mini pilot” zajlott, ahol egy vidéki és egy budapesti csoport 6-6 alkalommal tartott esetmegbeszélő csoportüléseket. Ezek tapasztalatainak figyelembe vételével Módszertani útmutató készült, annak érdekében, hogy az „Esetmegbeszélés és tapasztalatcsere pilot program” keretében meghirdetett 33 esetmegbeszélő csoport vezetése egységes szemléletben valósuljon meg.
Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal a csoportfoglalkozásokat a védőnők számára „Esetmegbeszélés gyermek-egészségügyi alapellátásban dolgozó védőnők és orvosok (házi gyermekorvosok, vegyes praxisú háziorvosok) számára” címmel, szabadon választott, 30 órás elméleti továbbképzésként 15 ponttal minősítette.
Mi az esetmegbeszélés? Az esetmegbeszélés a szakmai konzultáció egy formája,
amely során a családokkal, a gondozottakkal, vagy más szakemberekkel kapcsolatban
felmerült esetek, kérdések, problémák megbeszélése, feldolgozása történik csoportos
formában, csoportvezető által moderáltan. A csoport keretet teremt arra, hogy
a szakemberek kölcsönösen segítsék egymást, megosszák tapasztalataikat, az ún.
„jó gyakorlatokat” és tanuljanak egymástól. Fejleszti a szakmai felkészültséget,
erősíti a szakmai identitást és csökkenti a szakmai magány érzését. Az esetmegbeszélő
csoport egyben megtartó erő, önsegítő forma, eszköz a kiégés (burn-out), a napi
rutin okozta kifáradás ellen. Segíti a szakembert, hogy tisztábban lássa a gondozott
személy, család helyzetét, állapotát, felmérje a tennivalókat és a kapcsolatépítés
lehetőségeit, az esetvezetés lehetséges további lépéseit.
2013 nyarán 23 csoportvezetővel országszerte 33 esetmegbeszélő csoport indult,
helyszínenként 20-20 alkalommal. A csoportülések alkalmanként 90 percesek voltak,
melyeken átlagosan 8-15 fő vett részt. A csoportvezetőket a közbeszerzési eljárás
keretében kiválasztott Eruditio Oktatási Szolgáltató Zrt. (továbbiakban Eruditio)
biztosította, akik a feladatra felkészítést és egységes Módszertani útmutatót
kaptak.
Az esetmegbeszélés és tapasztalatcsere pilot programra összesen 421 fő jelentkezett,
foglalkozásuk szerint 19 fő orvos és 402 fő védőnő. Az orvosok részvételi aránya
a lehetőségekhez képest jóval kevesebb volt. A tervezett 660 csoportülésből, 648
(98,2%) valósult meg. Az összes lemorzsolódott tag száma 79 fő volt, akik jellemzően
külső okokra hivatkozva maradtak ki (pl. betegség, helyettesítés stb.) a csoportokból.
A záró csoportülésen került sor a tesztírásra és az elégedettségi kérdőív
kitöltésére. Az elméleti továbbképzési pont teljesítéséhez összesen 284 fő védőnő
kapott igazolást.
A résztvevők nagy többsége hasznosnak tartotta az esetmegbeszéléseket. Az elégedettségi
kérdőív alapján a 323 válaszadó 87,6%-a (283 fő) venne részt a jövőben is hasonló
csoportüléseken, 289 fő (88,7%) fontosnak tartaná a módszer rendszeres alkalmazását
a munkakörében és 95,4%-uk kipróbálását javasolná a kollégáinak is.
A csoportüléseken leggyakrabban előforduló témák a következők voltak: bántalmazás,
pszichés betegségek, határok/szerepek, eltérő nemzetiségi hovatartozás, a gondozottakkal
és a társszakmákkal való kommunikációs nehézségek, sajátos nevelési igényű gyermekek
gondozása.
Az egyes esettípusokon belül is gyakran szerepelt a védőnői szerep és határai
problémakör. Kisebb számban előforduló, de komoly szakmai kihívást jelentő témák
voltak még a gyász, a veszteség a családban, a vándorló családok és a korai gyermekvállalás.
Természetesen a megbeszélésre hozott esetekben a felsorolt problémák többnyire
összetetten, egymással kombinálódva jelentek meg. Az esetek feldolgozása során
a csoporttagok és a csoportvezető segítették az esethozót a „rálátásban”, az összefüggések
és a megoldási lehetőségek feltárásában.
A 10. és 20. csoportüléseket követően a csoportvezetők beszámolót készítettek
és csoportvezetői összejövetelen vettek rész, amelynek célja a tapasztalatok,
a kihívások, a problémák és a megoldási javaslatok megbeszélése volt.
Az „Esetmegbeszélés és tapasztalatcsere pilot program” megvalósulásáról záró
tanulmány készült, amely módszertani, szervezési és szakmapolitikai javaslatokat
is tartalmaz.
A legfontosabb megállapítások az alábbiak:
Az esetmegbeszélés mint módszer hiánypótló, az egészségügyi alapellátásba történő
rendszerszintű bevezetése indokolt. Nem csupán a szakmai szemléletformálásban,
identitás erősítésében, szakmai eszköztár bővülésében, kiégés megelőzésében van
alapvető szerepe, hanem segítheti a kommunikációt, a gondozottakkal és a társszakmákkal
való együttműködést is.
A módszer elterjesztését hatékonyan segítené az alapképzésbe és a kötelező továbbképzésbe
történő illesztése.
Az elemi projekt keretében új Módszertani útmutató készült „Módszertani útmutató
védőnői esetmegbeszélő csoportok vezetéséhez” címmel, amely tartalmazza a csoportülések
jegyzőkönyveiben rögzített tapasztalatokat, a csoportvezetők észrevételeit, javaslatait,
valamint a vonatkozó szakirodalmakban található fontos ismereteket. Röviden bemutatja
a területi védőnői munka sajátosságait, stressz faktorait, javaslatot tesz ezek
kezelésére, megelőzésére. Ismerteti az eset fogalmát, az esethozatal módjait,
szempontjait, a csoportvezető iránti elvárásokat, a csoportvezetésben alkalmazható
módszereket és hasznos javaslatokat ad az esetmegbeszélő csoportok szervezéséhez
is.
Az új Módszertani útmutató jól alkalmazható az esetmegbeszélő csoportokban, függetlenül
attól, hogy az egészségügyi vagy pl. a szociális szakterületen működnek.